Egész-ség

Módszerek, amelyekkel újra megteremthetjük egészségünket, test-lélek-szellem egységét.

« Tények és tévhitek a kávéról – gyógyhatások és ellenjavallatok   Miben segíthet a spirituális választerápia? »

2010. aug. 27.

Kelj korán és örömmel! De hogyan?

2010. aug. 27. 10:23, a bejegyzést egesz-seg írta | még nincsenek kommentek

Ha egy-két órával korábban sikerül felkelni a szokásosnál, máris jobban  indul a nap. Nemcsak több időnk marad a fontos vagy kedvelt tevékenységekre, de frissebbek és energikusabbak is lehetünk a nap folyamán – főleg, ha betartunk néhány egyszerű szabályt.

 

Ez persze nem vonatkozik a tartós kialvatlanság esetére, amikor huzamosabb ideig arra kényszerülünk, hogy napi 6-7 óránál kevesebb alvással is beérjük. Ilyenkor ellenkezőleg, az a cél, hogy az életmódváltással vagy a napi rutin átszervezésével mielőbb újra biztosítsuk magunknak a megfelelő mennyiségű, pihentető alvást.

Ha azonban szeretnénk, csak lusták vagyunk kicsit korábban kelni, érdemes átgondolni, mit nyerünk a reggeli plusz idővel és persze, hogy hogyan tornázzuk ki magunkat az ágyból korán reggel.

Még egy meggyőző érv: napi 7 óra alvás az ideális, ennél több és kevesebb is ártalmas lehet hosszú távon.  Ráadásul, ha éjjel valamilyen oknál fogva nem sikerül leszurkolnunk ezt a hét órát, egy délután szunyókálással még pótolhatjuk a kiesett időt, a szervezetünkre ez még nem káros.

 

Evéssel az alvásért

A nehéz ételek fogyasztása köztudottan nem segíti elő a pihentető alvást. Ha könnyen emészthető ételeket választunk, a szervezetnek kevesebb energiát kell fordítania az emésztésre, több marad a regenerációra, a természetes gyógyító folyamatokra. Minél kevésbé feldolgozott a bevitt táplálék, annál kevesebb energiát igényelnek a lebontó folyamatok. Célszerű tehát, amit lehet, természetes formában fogyasztani: a gyümölcsöket nyersen, a zöldségeket nyersen, vagy enyhén párolva, kerülni a műkajákat, a gyorséttermi fogásokat, a sok mesterséges adalékanyaggal készült ételt. A frissebb ébredés, magasabb energiaszint garantált!

 

Fárasztó mérgek

A krónikus fáradtság egyik oka a szervezet elsavasodása, a méreganyagok felhalmozódása. Hogy ezt minél teljesebben elkerüljük, a többfrontos támadás a nyerő. Egyrészt próbáljuk csökkenteni a szervezetünkbe bejutó méreganyagok mennyiségét, másrészt rendszeresen tehermentesítsük a szervezetet.

A méreganyagok kiiktatásának fő pillérei:

- tiszta, minőségi táplálkozás

- méreganyagmentes testápolás, takarítás

- a környezeti mérgek lehetőségekhez képest minél alaposabbb kiiktatása

- rendszeres méregtelenítés: böjt évszakváltáskor, havi-heti 1 gyümölcsnap

- szauna, méregtelenítő masszázsfajták stb.

 

Sport

A rendszeres testmozgás fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni: nemcsak fittebbé tesz és növeli az állóképességet, hanem csökkenti a pihentető alváshoz szükséges órák számát is. A hetente 3-4 alkalommal végzett fél-egy óra mozgás erősíti az immunrendszert, serkenti az emésztést és a méreganyagok kiürülését. Ideális, ha nem az elalvás előtti három-négy órában kerül rá sor, mert ilyenkor még érvényesül a mozgás élénkítő hatása.

 

Rendszeresség

Az egyik legnehezebben betartható szabály: próbáljunk meg mindig ugyanabban az időben kelni és feküdni, a szervezet egy idő után megszokja, tehát magunktól felébredünk a korai időpont ellenére is és nem lesz szükség ébresztőórára. Aranyszabály: érdemes éjfél előtt ágyba kerülni.


Találj valami jó indokot

A reggeli plusz időt használd ki valami kedvelt tevékenységre vagy valami olyasmire, amire máskor nem találnál időt. Ez tartósan is arra ösztönöz majd, hogy valóban felkelj (pl. reggeli futás, séta, kutyasétáltatás, meditáció, kedvenc hobbi) Ha ehhez társakat is tudsz toborozni, még kevésbé tűnik majd nagy áldozatnak a korai kelés.

 

Stresszkezelő technikák

Kiiktatni szinte lehetetlen és nem is kell,  mivel szükségünk van a megfelelő testi-lelki stimulációra, kihívásokra. A probléma többnyire abból adódik, ha valami miatt aggódunk vagy szorongunk még pluszban, illetve nem tudjuk a stresszt a helyén kezelni, túl sok negatív inger ér bennünket, túlzott és/vagy a terhelés. Jónéhány módszer létezik ezek orvoslására, a teljesség igénye nélkül néhány: autogén tréning, meditációs technikák, jóga, tudatos életvezetés, relaxáció, spirituális választerápia, kineziológia stb.

Tipp: A lefekvés előtti néhány órában kerüljük a stimuláló, izgató, ajzó tevékenységeket (erőszakos filmek, intenzív testmozgás stb.) Mondani sem kell, hogy a szex viszont kifejezetten ajánlott!

 

A cirkadián ritmus szabályozása

Az alvás-ébrenlét ciklus (a cirkadián ritmus) szabályozásában kulcsszerepe van a tobozmirigy által termelt melatoninnak (a szerotoninból keletkezik a sötétség beálltával). Amikor a természetes fény mennyisége csökken, melatoninból is több termelődik, ezért vágyunk több alvásra az őszi, téli fényhiányos napokon. Az alvásproblémákat gyakran az okozza, hogy a belső óránk, a cirkadián ritmusunk nincs összhangban a természettel (külső óra).

Növények, amelyek beállítják az alvási ciklust

Néhány növény természetes melatonintartalma vagy nyugtató hatása miatt alkalmas az alvási ciklus szabályozására.

Orbáncfű – erőteljes, melatonintartalmú nyugtató gyógynövény, önmagában is hatásos, kifejezetten ajánlott depresszió és szívidegesség esetén.

Nyugtató növények: hársfa, citromfű, levendula – az ezek keverékéből készült herbatea lefekvés előtt egy-két órával elkortyolgatva nyugtató, pihentető alvást eredményez.

Noni (Morinda Citrifolia) - a noniban található scopoletin segíti a tobozmirigy működését, a szerotonin és a melatonin termelődését.

Alvásjavító és energetizáló gyógygombák

A kínai hernyógomba (Cordyceps Sinensis) fokozza az állóképességet, csökkenti a fáradtságot.

A pecsétviaszgomba (Ganoderma Lucidum) enyhíti az álmatlanságot, a stresszt, a szorongást, a fáradtságot. A gyógynövények királyának tartott gombafajtát már az ősi Kínában is előszeretettel használták általános gyengeség, álmatlanság, emésztészavarok kezelésére.

A shiitake (Lentinus Edodes) szintén hatékonyan csökkenti a stresszt és a szorongást, étrendkiegészítőként használva leghatékonyabb az állóképesség, fizikai és szellemi teljesítőképesség fokozásában, a krónikus fáradtság megelőzésében és mérséklésében.

Oszd meg velem, Neked mi segít a jó alvásban és a korán kelésben!

Kategóriák

Egészséges életmód

Címkék

álmatlanság , fáradtság , gyógygomba , méregtelenítés

Még nincsenek kommentek. ()

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

A bal oldali listából egy időintervallum kiválasztásával megtekintheted az ahhoz tartozó bejegyzéseket.

Kis virág